2014.03.24.

A Gerecse50 pontőrei - A holtpont állomása

A tardosi Bánya-hegy a paleontológusok egyik kedvenc hazai lelőhelye, a Gerecse 50 túrázói számára azonban a holtpontot jelenti. Aki ezen túljut, már a célban érezheti magát. Kovács István és felesége itt, a legkritikusabb helyen látja el a szolgálatot.

István, Önök hogyan lettek tagjai a Vulkánnak?
K.I.:
A KOMÉP-nél dolgoztam kőművesként, akkor indult a szakosztály a nyolcvanas évek közepén, mindketten akkoriban csatlakoztunk.

Emlékeznek a Gerecse50 indulására? Az elsőre?
K.I.-né:
Hát az nagyon nagy élmény volt, bár csak pár százan voltak. Vadócz Miklós és Horváth Zoltán fejéből pattant ki az ötlet. Csodás dolog volt látni évről évre ezt a sikertörténetet, hogy állandóan növekedett a részvevők létszáma. Mi a Bánya-hegyen vagyunk, ide egy két kilométeres, nagyon meredek szakasz után érkeznek. Mindenki elfekszik, mire felér.

Hogyan készülnek fel a feladatra?
K.I-né:
A teljes útvonalat be kell járni a verseny előtt közvetlenül, hogy minden rendben van-e. Amíg fiatalabbak voltunk magunk végeztük. Kijavítottuk a jelzések hibáit, eltávolítottuk a kidőlt fákat.
K.I: Hát igen, pacemakerrel nekem ezt már nem szabad, pedig régebben mindig elláttam ezt a feladatot is. Akkoriban árultunk üdítőket, ennivalót is a Bánya-hegyen, de ezt egy ideje nem engedélyezik már a hatóságok. Mert ahhoz egy nagy sátrat kell felállítani, nálunk erre nincs lehetőség, így az élelmezés más pontra került, de mi maradtunk ezen a ponton. Bár azóta is sokan keresik nálunk a zsíroskenyeret.

 

Voltak különleges élmények?
K.I.-né:
Én az egészségügyben dolgoztam, nekem sok olyan helyzetem volt, hogy hívtak segíteni olyan emberekhez, akik rosszul lettek. Emlékszem, egyszer jelezték, hogy egy bácsi rosszul lett a völgyben. Gyorsan leszaladtam, kerestem hol lehet, majd meg is találtam, de addigra már jobban volt. Cukros volt a bácsi, kapott enni és rendbe jött. Örültem, de a Bánya-hegyről leszaladni, majd visszamászni napjában többször is, ha szükség van segítségre az nem egy könnyű mutatvány. Vérnyomásmérő, steril kötszer, ragtapasz mindig jól jött, de szerencsére komolyabb baleset soha nem történt még a Gerecse 50 három évtizedes története során.

Önöknél a családban mennyire szerették meg az utódok a természetjárást?
K.I.:
Jönnek velünk, már az unokák is. A fiam rendszeresen részt vesz a Gerecse 50-en, de nagyon túrázni nincs ideje velünk a hétköznapokban a sok munka miatt. Az unokáinkat más túrákra is gyakran elvisszük, indulnak mini maraton futóversenyeken is.

 


 

 
TÁMOGATÓINK